Túraútvonalak

Íme néhány kellemes túra cél, melyek szállodánkból elérhetőek: 

Szent István király templom – Három falu temploma

A Mátraszentimre-Mátraszentlászló műút mellett, kb. félúton fekszik, de gyalogosan is megközelíthető a kék+ jelzésen Mátraszentimréről.  A közismert nevén Három falu temploma (Mátraszentistván, Mátraszentimre, Mátraszentlászló) 1938 és 1942 között épült terméskőből.  A templom azért került erre a külterületi magaslatra, hogy a három falu mértani középpontjában legyen.

 

Vöröskő-kilátó – Mátraszentlászló

Mátraszentlászlón a műút Mátraszentistván felé vezető kanyarjától gyalog percek alatt – jelzett turistaúton – kis emelkedővel elérjük a Vörös-kő kilátót.
A szép körpanoráma kedvéért mindenképpen érdemes felgyalogolnunk, hiszen tiszta időben látszanak a Tátra csúcsai is.  A régi, igen rossz állapotban lévő kilátót szerencsére már elbontották, és egy új, korszerű szerkezetet emeltek a helyén.
A kilátó nevét feltehetően a hegyet alkotó vöröses színű kőzetről kapta, ezeket a turistaút mentén is megnézhetjük.

 

Galyatető 

“Ha Kékes a Mátra feje, úgy Galya annak dereka.” – írta az 1909-ben megjelent gyöngyösi kalauz. A Mátra Egylet már a múlt század végén, 1894-ben épített itt menedékházat, és bár sajnos ez az épület már nem található, több érdekesség is van, ami miatt Galyatető kihagyhatatlan uticél, ha a Mátrában járunk. 

Legemblematikusab épület Galyatetőn a Péter hegyese kilátó, mely az elmúlt években nagy átalakuláson ment át! Nemcsak mint kilátó nevezetes, hanem sajátságos építészi megoldásai miatt is. 
 

Fallóskút

Bagolyirtástól 3 km-re találjuk Fallóskútat. A település gyakorlatilag üdülőtelep. Az elmúlt évtizedekben rohamosan fejlődött és ez a folyamat napjainkra sem állt még meg. Vállalatok, cégek üdülői mellett több száz magánüdülő is épült.
Gyalogosan is érdemes felkeresni ezt a környéket, hiszen a Bagolyirtás-Fallóskút közötti sétaúton csodálatos rálátás nyílik Mátraszentimrére, Galyatetőre, távolban a Kékes csúcsa látszik. Fallóskúton találjuk a Mária-kápolnát, amely ismert zarándokhely.

 

Sípark – Mátraszentistván

A valaha volt kis családi sípálya, mára már tekintélyes, kilenc hektáros területen terül el. Hóágyúrendszerrel, 3 víztározó tóval, 3520 méter hosszúságú pályarendszerrel nyűgőzi le az ide látogatókat.

A kezdőktől a haladókig mindenki megtalálhatja itt a számára ideális pályát, és ha szükséges szakképzett síoktatók várják a jelentkezőket.
Nemcsak télen, az év minden szakában már a panoráma kedvéért érdemes ellátogatni ide, hiszen Mátraszentimre, Bagolyirtás látképe mellett tiszta időben a Tátra csúcsai is jól látszanak. 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező